A LIFE HunAIRy projekt három különálló pilotja a levegőminőség javítását három eltérő megközelítéssel kívánja megvalósítani. Míg az Okosparkolási rendszer kialakítása a belvárosban a parkolóhely kereséssel megtett felesleges kilométerek csökkentésével csökkenti a kibocsájtást, addig a Zöldterületi kataszter elkészítése a városi „nyelő” felületek növelésével, a beültethető helyszínek beazonosításával, valamint a közművek és a zöld infrastruktúra konfliktusának csökkentésével, azaz a zöldfelület értékállóságának biztosításával próbálja segíteni a folyamatot. A harmadik pilot az épületenergetikai láb, mely pilot önmagában is két külön részre bontható. Az egyik a lakóépületek, a másik pedig az intézmények energiafelhasználásának csökkentési lehetőségeit vizsgálja.
Levegőminőség
Három módszer a levegőminőség javítására
Módszertan
Módszertani útmutató a társasházaknak
Az Önkormányzat célja, hogy egy jól megérthető, átlátható módszertani útmutató készüljön az ilyen épületekben élők és a társasházakat üzemeltető szövetkezetek számára, tehát készüljön egy olyan dokumentum, ami mind az Önkormányzatnak, mind a végfelhasználónak hasznos. A felmérést és az összehasonlítást nehezíti, hogy nemcsak maguk az épületek térnek el a számos típusterv következtében, hanem eltérő a felújítás műszaki tartalma is, ezért itt csoportosítással, a csoportokra vonatkozó statisztikai becsléssel, illetőleg az egyes épületek csoportokba történő kategorizálásával célszerű élni. Mivel az épületek a típusterveknek megfelelően eltérő méretűek, ezért az általánosítás módszere a naturáliára (pl. m3, m2) vetített energetikai mutatók alkalmazása. Lehetőség lett volna még minden típusterv mint csoportképző ismérv alkalmazására is, azonban a pécsi 50 típus teljes felmérése nemcsak jelen projekt kereteit haladja meg, hanem el is aprózná az egyébként éppen az általánosításra irányuló módszertani megközelítést.
Iparosított technológia
Meghatározható energetikai korszerűsítések
A pécsi iparosított technológiával készült panel társasházak nyilvántartása eredetileg kódszám alapján történt, mely lényegében a típusterv azonosítója. Ezek alapján 50 különféle típusú panelépületet különböztethetünk meg Pécsett a 26.511 lakásegység vonatkozásában. A Projekt során elvégzett felméréssel és számítással összesen 16.535 lakásegység volt érintett, ezáltal a konkrétan számítással és vizsgálattal érintett lakásegységek aránya a teljes lakásegységből 62,37%.
A vizsgálat így jelentősen szélesebb körre terjedt ki, mint ami előzetesen tervezett volt, ezen épületek esetében a különböző felújítottsági állapotok tekintetében konkrét tanúsítások állnak rendelkezésre. A kiemelt típusok száma 12 darab, mely 5 felújítottsági szintet tekintve 60 db konkrét tanúsítás és számítás elvégzését jelenti. E mennyiségű tanúsítás lehetőséget biztosít arra, hogy az épületek mindegyike meghatározott kategóriába sorolható legyen, ezáltal meghatározható a célzott energetikai korszerűsítések halmaza.
QR kódos keresés
Pontos információk az épületekről
A közös képviselők által szolgáltatott adatok alapján e honlapon az épületek megjelenítésre kerülnek, és QR kód alapján kereshetőek, valamint a főbb információk kinyerhetőek róluk. A szolgáltatott adatok alapján emellett az épületek egy helyi energetikai skála alapján pontszámot kapnak 1-10-ig, így a lakók és potenciális vásárlók információhoz juthatnak adott ingatlanokról.
A LIFE HunAIRy projekt három különálló pilotja a levegőminőség javítását három eltérő megközelítéssel kívánja megvalósítani. Ha további információra van szükséges, kérjük keressen elérhetőségeinken.